Az emlékoszlopok, kopjafák, mint a nemzeti identitás kifejezõi

A sírjeltõl a nemzeti szimbólumig

A fából faragott, egykor csupán temetõinkben elõforduló református, illetve unitárius sírjel az idõk folyamán a magyar nemzeti szimbólummá vált, és fontos helyet foglalt el mind Magyarországon, mind a környezõ országokban élõ magyar ajkú népesség életében. A szlovákiai magyaroknál talán még nagyobb népszerûségre tett szert, mint Magyarországon: a nemzeti identitás kifejezésének szinte egyik legfontosabb eszközévé vált.
Mikor tûnt fel a kopjafa tájainkon, s minek köszönheti nagy népszerûségét a szlovákiai magyar nemzetiség körében? Jelen írásomban többek között erre a kérdésre is keresem a választ a rendelkezésemre álló adatok alapján.
Hogyan lett sírjelbõl nemzeti szimbólum?

Tudomásom szerint a kopjafával, mint nemzeti szimbólummal a magyar néprajzi szakirodalomban elsõként Hofer Tamás foglalkozott. Tanulmányában többek között végigkíséri a kopjafamítosz kialakulásának folyamatát, s a kopjafára vonatkozó eddigi szakirodalomra támaszkodva arra a megállapításra jut, hogy a fejfák körüli mítoszteremtés a 19. század elején vette kezdetét. A kópia, a kopjafa, a temetõfa kifejezéssel elõször 1838-ban a Magyar Tájszótárban találkozunk, s 1865-ben A magyar nyelv nagy szótárában már magyarázatot is találunk ehhez a kifejezéshez. E magyarázat szerint a név onnan ered, hogy az elesett harcosok sírjára kopját tûztek, s a koporsójukat is kopján vitték a sírhoz. Figyelemre méltó azonban, hogy kizárólag az 1838-as forrásban fordul elõ a kopjafa kifejezés, a paraszti használatban senki sem találkozott vele. Ennek alapján Hofer Tamás kétségbe vonja, hogy valamikor létezett ilyen szó, s egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy Balassa Iván összefoglaló munkájában, A magyar falvak temetõi c. kötetében sem tudta alátámasztani a kopjafák meglétét a reformáció elõtt...

A rendelkezésre álló történeti források alapján sem valószínûsíthetõ, hogy a fejfák díszesen faragott változatai léteztek volna a 18-19. század fordulója elõtt. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy a középkorban Magyarországon is a templom kerítésén belül fekvõ cinterembe temetkeztek, ahonnan aztán aránylag rövid idõn belül egy közös csontházba vagy a csontokat gyûjtõ gödrökbe kerültek, s az individuális sírok használata nem volt általános. Orbán Balázs, aki az 1860-as években végigjárta a Székelyföldet, csupán egy faluból közölte néhány fejfa képét (ezeket is csupán azért, mert nevezetes emberek sírját jelölték), de õ sem fordított különösebb figyelmet ezekre a sírjelekre, és a kopjafa kifejezést nem is használja.

A kopjafákat, mint népmûvészeti alkotásokat elsõ alkalommal Huszka József rajztanár említi, aki a székely kapukról írott könyvében több rajzot is közöl faragott sírjelekrõl, amelyeket kopjafákkal hoz összefüggésbe, s véleménye szerint a kopjafák az egykor sírba szúrt kopják stilizált ábrázolásai. Semmilyen forrásanyaggal nem tudta alátámasztani elméletét, s az sem ejtette gondolkodóba, hogy a gyerekek és a nõk sírjait is hasonló fejfákkal jelölték-jelölik. A fejfáknak a kopjákkal, a történelmi múlttal való összekötése a magyar õstörténet felé terelte a figyelmet, s a faragott sírjeleket az õsmagyar múlt egyik elfelejtett, majd a reformáció után újraéledõ hagyományának tekintették. A kopjafamotívum a század elejétõl egyre közismertebbé vált, a Malonyay Dezsõ szerkesztésében 1908-ban útjára indított A magyar nép mûvészete c. könyvsorozatban már 740 "kopjafa-ábrázolás" jelent meg, s az ebben az idõben pályakezdõ Koós Károly építészeti terveiben, balladaillusztrációiban fejfákat/kopjafákat is megjelenített. A nemzetközi képzõmûvészeti kiállításon, a Velencei Biennálén (1908-ban) a magyar pavilon (ebben Attila történetét bemutató mozaikkép szerepelt) elé kettõs fejfasort állítottak. A magyar közvéleményben tehát gyökeret vert az a nézet, hogy a kopjafaállítás, vagyis a sírok faragott fejfákkal való megjelölése a magyarok egyik õsi szokásának újjáéledése. A néprajzi szakirodalomban több kutató is ebben a szellemben közelítette meg a fejfás temetkezés eredetkérdését. Magyar nemzeti szimbólummá vált tehát a kopjafa, s fokozatosan egyre gyakrabban jelent meg a temetõkön kívül is, az eredetitõl egészen eltérõ, új funkciót kapott emlékmûvek formájában. Magyarországon ilyen jellegû emlékmûvet, fából faragott kopjafákat az 1970-es években állítottak elõször, mégpedig a mohácsi csata tömegsírjai fölé. A következõ adat 1988-ból származik, amikor egy ellenzéki csoport az 1956-os áldozatok jeltelen sírjait jelölte meg ilyen módon a 301-es parcellában, ahol a kopjafák száma késõbb 301-re nõtt. Magyarország határain kívül az 1956-os forradalom emlékére Németországban, a magyar gimnáziumnak is helyet adó bajorországi Kastl várának kertjében állítottak elõször kopjafát 1981-ben (mára az itt található különféle alkalmakból állított kopjafák száma jelentõsen növekedett). A magyarországi rendszerváltás után az ilyen jellegû emlékmûvek állításának szokása nagy népszerûségre tett szert, az állítás alkalmainak skálája is kiszélesedett.
A kopjafaállítás kérdésével szlovákiai magyar viszonylatban eddig csupán Liszka József foglalkozott néhány tanulmányában érintõlegesen, mégpedig mint a nemzeti hovatartozás kifejezésének egyik módjával. Mindamellett az elmúlt egy-másfél évtizedben a szlovákiai magyar sajtóban rendszeresen jelentek meg a különféle alkalmakból megvalósult kopjafaállításokról, koszorúzásokról, megemlékezésekrõl szóló cikkek, rövid hírek, tudósítások, így ezek segítségével is nyomon követhetjük a kopjafakultusz kialakulásának folyamatát a térségben. Saját terepkutatásaim, valamint ezen sajtóhíradások alapján kísérlem meg a következõkben áttekinteni a kérdés szlovákiai magyar fejlõdéstörténetét.

Bár nem fából készült hagyományos kopjafáról és nem is jelképes sírról van szó, de témánkkal kapcsolatban meg kell említenünk a rozsnyói köztemetõben nyugvó, 1920-ban elhunyt Tichy Gyula festõmûvész és író síremlékét, amely nagy valószínûséggel öccse, a festõmûvész, helytörténész, néprajzkutató és szépíró Tichy Kálmán tervei alapján készülhetett. A márványból faragott síremléket három (egy magasabb és egy alacsonyabb), kopjafa mintájára készült oszlop alkotja. Késõbb Tichy Kálmán hamvait is ebbe a fedett sírba helyezték el. Tichy Kálmán néprajzkutatóként népmûvészeti kutatásokkal foglalkozott, többek között a faragott temetõi fejfák dokumentálásával is. A Rozsnyón megjelenõ Sajó-vidék c. lapban is megjelentek díszes faragott fejfákat ábrázoló illusztrációi a 20. század elsõ felében. A Tichy Gyula számára készült síremléken kívül még egy hasonló stílusút találhatunk a rozsnyói temetõben, mégpedig a katolikus Vass családét, amely a 20. század második felében készülhetett. Eddigi kutatásaim során Szlovákia más magyarlakta vidékein ilyen vagy ehhez hasonló síremlékkel egyelõre nem találkoztam. A fenti adat is azt a feltételezést támasztja alá, hogy a kopjafakultusz terjesztõi az értelmiségiek, elsõsorban a képzõmûvészek voltak.
Az elsõ faragott kopjafától a kopjafa-kompozíciókig
Fából készült kopjafa, emlékoszlop állítására vonatkozó elsõ szlovákiai magyar adatunk 1977-bõl származik. Ez a Komárom melletti Õrsújfalu autókempingjében történt, a szlovákiai magyar egyetemisták és értelmiségiek által szervezett I. Nyári Mûvelõdési Tábor befejezéseként. Formai szempontból egy négyzetes keresztmetszetû oszlopról volt szó, amelyet különbözõ, alapvetõen a farnadi református temetõ faragott fejfáiról vett motívumokkal díszítettek, s az esemény megnevezése, valamint az évszám mellett rovásírással a "Vagyunk" szót is rávésték. Ezzel tulajdonképpen azt akarták kifejezni, hogy a magyarellenes politikai megnyilvánulások, asszimilálási törekvések ellenére a szlovákiai magyarság mégis létezik. Az elkövetkezõ években rendszeresen megrendezett tábor résztvevõi nem csak a környékrõl, hanem Szlovákia távolabbi magyarlakta vidékeirõl is érkeztek. A tábor a mûvelõdés mellett több más funkciót is betöltött. Egyrészt lehetõséget nyújtott a szlovákiai magyar fiatalok és értelmiségiek találkozására. Kölcsönösen tájékoztatták egymást, például a szlovákiai magyarság aktuális problémáiról, az ellene irányuló burkolt vagy nyílt diszkriminatív politikai lépésekrõl stb. Az itt szövõdött ismeretségek, barátságok megkönnyebbítették az országos kapcsolattartást a szlovákiai magyarok között, ami fõleg akkor volt fontos, amikor valamilyen tiltakozásról, szervezkedésrõl volt szó.
Az õrsújfalui tábor mintájára Szlovákia más területein is szerveztek hasonló mûvelõdési táborokat, amelyek vonzáskörzete felölelte Szlovákia magyarok által lakott területét Pozsonytól Ágcsernõig. Az õrsújfalui táboron kívül a Nyitra melletti Ghymesen, valamint a kelet-szlovákiai, Kassa közelében fekvõ Somodi fürdõn szervezett tábor számított a legjelentõsebbnek, de ezek mellett késõbb számos, ún. járási mûvelõdési tábor is megvalósult Dél-Szlovákiaszerte. E rendezvények záróakkordjaként is mindig emlékoszlopot, kopjafát állítottak, s ezek nagy többségére rákerült rovásírással a "Vagyunk" felirat is. A kopjafaállítást tehát politikai üzenetként, illetve politikai állásfoglalásként is értelmezhetjük. Megjegyzem, hogy a mûvelõdési táborok résztvevõi késõbb sok esetben maguk kezdeményezték (lakhelyükön vagy másutt) kopjafa állítását, illetve õk maguk faragtak ilyet (pl. Katona István, Stubendek László, Szamák Mihály, Pusko Gábor, Zalabai Zsigmond stb.).
A táborokban a faragást, a kopjafa elkészítését általában valamelyik amatõr fafaragó vagy képzõmûvész irányította, s rendszerint õ is tervezte meg. Legtöbbször már a táborozás megkezdése után hozzáfogtak a munkához. Néhány kivételtõl eltekintve, a faragásban részt vehetett mindenki, akinek kedve volt hozzá, rajta hagyhatta saját keze nyomát.
A mûvelõdési táborok mintájára aránylag rövid idõn belül fokozatosan más rendezvényeken is feltûntek a kopjafák. Rendszerváltás elõtti példaként említhetjük a város szülöttérõl elnevezett Szepsi Csombor Márton Napokat a kelet-szlovákiai Szepsiben, 1989. után pedig a Komáromban megrendezett Selye János Napokat.
Különlegesnek számít a rendszerváltás elõtt a kelet-szlovákiai Jánok községben az ottani Egységes Földmûves Szövetkezet megalakulásának 40. évfordulója alkalmából ünnepséggel egybekötött kopjafaállítás. Ez alkalommal nem kimondottan a magyarsághoz kapcsolódó rendezvényrõl volt szó, az emlékoszlopra egy kör alakú fémtáblát erõsítettek, amelyen a következõ szlovák nyelvû felirat áll: "JEDNOTNÉ RO¼NåCKE DRU STVO BUDULOV NOSITE¼ RADU PRÁCE" (a Munkaérdemrenddel kitüntetett bodolói Egységes Földmûves Szövetkezet). Megjegyzem, hogy a szövetkezetek összevonását követõen a jánoki is a bodolói szövetkezet része lett. E kopjafa egy gabonakalászban végzõdik, s külön érdekessége, hogy az 1989-es rendszerváltást elindító ún. bársonyos forradalom elõtt néhány nappal avatták fel. Készítõje a Szepsiben élõ Pekár József fafaragó volt, aki a közeli Somodiban rendezett mûvelõdési táborokban, majd késõbb más települések számára is több kopjafát faragott már.
Az 1989-es rendszerváltást követõen az emlékoszlopok számának ugrásszerû növekedését figyelhetjük meg, s ez a tendencia ma is folytatódik. A mûvelõdési táborok és kulturális napok mellett számtalan más rendezvénynek is része lett a kopjafaállítás. Ilyen például a nagyfödémesi zenész- és tánctábor, a kézmûves táborok, valamint a különféle képzõmûvészeti, egyházi, cserkész- és építõtáborok stb. Számos emlékoszlopot avattak a magyar történelmi események évfordulóira. Az elsõ ilyen alkalom az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója volt, 1990-ben Zsigárdon a Független Magyar Kezdeményezés nevû politikai csoportosulás állított kopjafát március 15-én, Magyarbõdön pedig ugyanebbõl az alkalomból a kassai csatában elhunyt, de a magyarbõdi temetõben eltemetett magyar honvédek emlékére avattak kopjafát 1993-ban Pazderák Bertalan kezdeményezésére. Az említett történelmi esemény 150. évfordulójának idején nagyban megnõtt az ez alkalomból készített kopjafák száma. Témánk szempontjából fontos dátumnak számít a magyar honfoglalás 1100. évfordulója 1996-ban. Ebben az évben az átlagostól sokkal több kopjafát avattak. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ez az idõszak a harmadik Meèiar-kormány idejére esik. A kormány magyarellenes politikája a szlovákiai magyar falvak lakosságát még inkább ösztönözte arra, hogy szülõföldhöz való jogát ebben a formában is kifejezze. Avattak kopjafát az aradi vértanúk (pl. Uzapanyit), a Benes-dekrétumok határozata értelmében az 1947/48-ban erõszakosan kitelepített szlovákiai magyarok emlékére az esemény 50. évfordulója kapcsán (pl. Andód, Búcs, Fél, Marcelháza stb.), a magyar államalapítás 1000. évfordulója alkalmából 2000-ben is. Több olyan községben, ahol addig nem volt még emlékmûve a második világháború áldozatainak, szintén kopjafa állításával pótolták ezt, mint ahogyan több település elsõ írásos említésének évfordulójára is ezzel emlékeztek. Figyelemreméltó, hogy 1999-ben egy gömöri kistelepülésen, Rakottyáson a faluból elszármazott, még most is élõ személyek emlékére a falunap alkalmával avattak fel egy kopjafát. A szlovákiai magyar anyanyelvû iskolai oktatás újraindulásának 50. évfordulójáról számos iskola emlékezett meg kopjafaállítással (pl. Szõgyén, Nagyfödémes, Gúta). Csicsón ebbõl az alkalomból több kopjafából álló kompozíciót avattak fel, amelyen olvasható az iskola addigi igazgatóinak és pedagógusainak névsora is. A közelmúltban Komáromszentpéteren a kommunizmus áldozataira kívántak emlékezni egy kopjafa-szerû emlékoszlop állításával. Nem egy szlovákiai magyar településen ma már több kopjafa, illetve kopjafából álló emlékmû is áll (Csicsó, Búcs, Komárom, Marcelháza, Nagyráska, Borsi stb.).
A rendszerváltást követõen a kopjafák állításának gyakorisága helyenként hatással volt a temetõi sírjelekre is. Igaz, csak elvétve, de a magyarlakta vidékek néhány temetõjében már ilyen kopjafa-szerû síremlékeket állítanak, holott az adott településen korábban nem voltak ennek hagyományai. A párkányi új temetõben az 1999 és 2003 közötti idõszakban három ilyen, méreteiben is a különféle rendezvényeken felavatott emlékoszlopokhoz hasonló sírjelet, kopjafát állíttattak a hozzátartozók. A tragikusan elhunyt Agócs Béla sírját az egyébként római katolikus vallású szülõfalujában, a gömöri Baracán ugyancsak egy kopjafa jelöli (ezt az elhunyt által vezetett mátyusföldi énekkarok faragtatták és állíttatták fel a nevezett halálának elsõ évfordulóján), mint ahogy a mûvelõdési táborok egykori kopjafafaragójának, Katona Lászlónak a zsigárdi nyughelyét is. A kopjafák elterjedése tehát magával vonta, hogy ezek a szimbólumok betöltsék egykori funkciójukat, és sírjelként szolgáljanak.
Az Érsekújvári járásban található Kisújfalu temetõjében a Gulyás Lajos mártír lelkész emlékére állított emlékoszlop esetében szigorúan figyelembe vették a helyi hagyományokat, olyan formájúra faragták, mint a temetõ régi sírjeleit, s a ráfaragott motívumok is a helyi díszítõtradíciót követik. Ennek ellenére mégis kopjafának nevezik. Megjegyzendõ, hogy ez az emlékoszlop csupán jelképes, a nevezett sírja nem itt van. Ugyancsak szimbolikus sírt jelölt az az emlékoszlop, amelyet a Fülekhez közeli Abroncsosban rendezett mûvelõdési táborban állítottak a szervezõk a táborozás ideje alatt tragikus balesetben, a színhelyen elhunyt egyik rendszeres magyarországi résztvevõnek, a szlovákiai klubmozgalom egyik támogatójának. Ezt a kopjafát tehát akár haláljelnek is tekinthetjük. (A táborhely területének az 1989-es rendszerváltást követõ privatizálása után ezt a kopjafát a közeli Ragyolc temetõjébe helyezték át). A kelet-szlovákiai Zemplén településen a Horkay család és a helyi református gyülekezet adózott az 1963-ban elhunyt Horkay Andor helyi lelkész emlékének a családi síremlék mellett felállított kopjafával. A komáromi járásbeli Dunaradványom Baróti Szabó Dávid költõ, mûfordító emlékére a Székelyföldrõl ajándékba kapott kopjafa felnagyított mását helyezték el a Dunához közel, s ugyancsak a Székelyföldrõl (Szentegyházasfaluból) kapott ajándékba kopjafát Nagymegyer település is a millecentenárium emlékére. Az alkalmakat és a színhelyeket tovább sorolhatnánk, hiszen az eddig felállított kopjafák (kopjafák alkotta emlékmûvek) száma mára több mint 150-re tehetõ.
Ahogy arra már részben utaltam, az egykor református, illetve unitárius sírjel egyre gyakrabban jelöli katolikus vallású elhunyt személy sírhelyét. A Pozsonyhoz közeli Somorján a táncház- és népzenei mozgalom egyik közismert és kedvelt alakjának, a balesetben elhunyt Ürge Máriának is kopjafa formájú sírjelet állítottak, holott az elhunyt katolikus vallású volt. A vallási hovatartozást ebben az esetben az emlékoszlopra vésett kereszt jelöli. Néhány méterre a fentebb említett sírjeltõl áll egy kopjafa stílusában készült, azonban kereszt alakú sírjel, amely egy tragikusan elhunyt fiatalember sírhelyét jelöli. Nem véletlen, hiszen szülei szinte állandó résztvevõi voltak a mûvelõdési táboroknak, valamint a honismereti kerékpártúráknak, tehát azoknak a rendezvényeknek, ahol szokás volt emlékoszlopokat állítani. Fiuk kereszt alakú sírjelét is a mûvelõdési táborokból közismert képzõmûvész, a rimaszombati Nagyferenc Katalin faragta. E két utóbbi példa is jól bizonyítja, hogy a felekezeti hovatartozás mellett milyen fontossá vált a nemzeti hovatartozás hangsúlyozása is.
Az állítási alkalmak skálája tehát egyre bõvül, mint ahogy a forma is egyre változatosabb. A négyzet keresztmetszetû oszlopok a leggyakoribbak, ezek teteje gömb, tulipán, láng vagy lándzsa formájú, azonban kisebb számban találhatók köztük a Szatmárban használatos csónakos végzõdésûek is. Eddig három olyan emlékoszlopot sikerült dokumentálnom (Ipolyszalka, Ógyalla, Tany), amelynek tetejét kifaragott magyar szent koronával díszítették. Ipolybalogon antropomorf, azaz ember formájú oszlopot találtam, a tetején lévõ fej egy honfoglaló magyart ábrázol, s magát az oszlopot a honfoglalás 1100. évfordulójára a helyi temetõben állították fel.
Számos esetben egy emlékmû több kopjafából készül. Példa erre a Rozsnyó melletti Várhosszúrét, ahol a templom kertjében egy nagyobb és hat kisebb emlékoszlop, illetve kereszt alkotja a második világháborúban elesettek emlékmûvét. A középen lévõ legnagyobb emlékoszlopon található a felirat, valamint egy versidézet is. A csallóközi Csicsón, a gömöri Dernõn, Kecsõben, Tornalján stb. szintén több kopjafából álló emlékmû található, amit szintén kopjafának neveznek a helyiek, s még folytathatnám a sort a különféle típusok felsorolásával, most azonban erre terjedelmi okokból nincs módom.
Feliratok, szimbólumok
Leggyakrabban az állítás éve, esetleg az esemény neve kerül fel az oszlopra, de az állíttató és a faragó teljes neve, esetleg iniciáléja is gyakran szerepel rajta. A különféle virágszimbólumok, turul és más jelképek mellett néhány oszlopra a magyar koronás címert is ráfaragták, a cserkészek által emelt oszlopokra pedig liliom került. Királyréven, a templom mellett álló emlékoszlopra nem csupán a magyar, hanem a szlovák állami címert is rávésték. Gyakran szerepel a különféle szimbólumok közt a község címere, a csodaszarvas-motívum vagy a magyar koronázási jelvények valamelyike (leggyakrabban a szent korona) stb. Több kopjafára a magyarság és az adott település története szempontjából legfontosabb történelmi eseményeket és az ahhoz kapcsolódó dátumokat vésik fel, így megtalálhatjuk a szlovákiai magyarság történetének kronológiáját az államalapítástól egészen napjainkig (pl. Hetény, Udvard, Bátorkeszi).
A kopjafák, mint nemzeti szimbólumok dokumentálása
A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi székhelyû Etnológiai Központjában a közelmúltban megalapítottuk a Nemzeti Jelképek Adattárát is. Ennek egyik részét képezi az emlékoszlopok-kopjafák dokumentációja, amelynek alapját az Etnológiai Központ megalakulása elõtti évtizedekben összegyûjtött saját, valamint a Liszka József által összegyûjtött anyag alkotja. Eddig több mint másfélszáz objektumot dokumentáltunk, s szeretnénk, ha néhány éven belül sikerülne valamennyi ilyen jellegû kisemléket feltérképezni Szlovákia magyarlakta vidékein, beleértve a velük kapcsolatban megjelent tudósításokat, újságcikkeket is. Mivel aránylag új jelenségrõl van szó, lehetõségünk nyílott arra, hogy szinte a kezdetektõl nyomon követhessük létrejöttét, s figyelemmel kísérhessük további útját is. Mivel a téma nagyon gazdag és szerteágazó, a közeljövõben egy kötetben kívánjuk összegezni a kopjafákkal kapcsolatos ismereteket. Holisztikus, az egész jelenségkört átfogó módszerrel megközelítve a kopjafák bemutatásán és különféle szempontú elemzésén túl számos politikai és társadalmi összefüggést ragadhatunk meg, így az elkészült összegzés hozzájárulhat a szlovákiai magyar közelmúlt, s az ún. szlovákiai magyar mentalitás jellegzetességeinek részletes bemutatásához, dokumentálásához is.
Jelen írás a Komáromban 2002. május 9?12-én megrendezett Kisemlékkutatók 15. Nemzetközi Konferenciáján német nyelven elhangzott elõadás átdolgozott, kibõvített változata
L. JUHÁSZ ILONA
[2004. 03. 19.]